A pormaszk az egyik legfontosabb egészségvédelmi eszköz
A megfelelő pormaszk a biztonságos munkavégzés elengedhetetlen feltétele. Bizonyos munkakörök vonatkozásában, a munkavédelmi jogszabályok kötelezően előírják a használatát, hiszen a munkavégzés során keletkező hatalmas mennyiségű por egészségügyi kockázatot rejt magában. Az apró részecskék letapadnak a légutakban, súlyosabb esetben a tüdőben is, amelyek aztán később súlyos problémákat okozhatnak.
A pormaszkok a szilárd részecskék ellen nyújtanak védelmet, viselésük során kiszűrik a levegőből a szennyeződéseket, megakadályozva azt, hogy a légzőszervekbe kerüljenek. Amennyiben a munkát végző mellőzi a használatát, a teljesítménye is jelentősen csökkenni fog. A szeme könnyezni kezd majd és a folyamatos tüsszögés, köhögés is megnehezíti a dolgát. A kellemetlen tünetek miatt, a munkáját többször is kénytelen lesz megszakítani. Így hosszútávon nemcsak a munkavégzés lehetetlenül el, de ami sokkal súlyosabb: óriási egészségügyi kockázatot von maga után a mellőzése.
A munkavégzéshez passzoló pormaszk megtalálása érdekében több szempontot is mérlegelnünk kell. Elsősorban tudnunk kell, milyen típusú porokkal állunk szemben. A porok lehetnek durva, finom vagy nagyon finom szemcseméretűek. A durva porok 5 mikron feletti méretben szabad szemmel is jól láthatóak, ide tartozik például a szén-, a liszt-, a fémpor, de a homok is. Ezek a légutakban és az orrban tapadnak meg. A finom porok 1 és 5 mikron között hasonló anyagokból valamivel kisebb méretben fordulnak elő a levegőben és a légutakat károsítják. A legveszélyesebbek az utolsó kategóriát képező nagyon finom porok. Ezek ugyanis szabad szemmel nem látható, 1 mikron alatti részecskék. Amilyen kicsik, olyan nagy galibát tudnak okozni. Hosszú idő alatt, szinte észrevétlenül rakódnak le a tüdőben, míg végül súlyos megbetegedéseket, tüdőgyulladást és sajnos rákot is okozhatnak.
A pormaszk kiválasztása során a következő lépés – miután meghatározásra került a levegő részecskeszint tartalma – a pontos típus meghatározása. Webáruházunkban számos fajta áll rendelkezésre, a sűrű szűrőanyagból készült termékek legtöbbje egyszer használatos, de léteznek többszöri alkalmazást lehetővé tévő darabok is. A pormaszk, az összetételének köszönhetően kiszűri a különböző részecskéket. Működési elve kiválóan szemléltethető, ha elképzeljük, hogyan akadnak fent a durva homokszemek a szitán. Valahogy így történik ez a pormaszk esetében is a porszemek vonatkozásában.
Termékeink között talál szelepes és szelep nélküli modellt is. A szeleppel ellátott típus használata jóval kényelmesebb, hiszen egyirányú szeleppel rendelkezik, amivel a kilélegzett pára a környezetbe távozik. A szénszűrővel ellátott pedig még a kellemetlen szagoktól is megkímél. A pormaszk kiválasztása során, a kényelmet sem szabad lebecsülni. A hatékony munkavégzés feltétele a komfortos, tökéletesen illeszkedő munkaeszközök használata. A tökéletes pormaszk szinte észrevétlenül végzi a dolgát és látja el a megfelelő védelmet úgy, hogy semmilyen módon nem akadályoz a munkában. A kényelmetlen, zavaró munkavédelmi eszközök ugyanis legalább annyi munkahelyi balesetet képesek okozni, mint az, ha egyáltalán nem is használjuk.
A munkáltató feladata – a megfelelő munkavédelmi eszközök biztosítása mellett –, hogy a munkavédelmi eszközök, közöttük a pormaszk használata időben elsajátításra kerüljön. Fontos, hogy ne csak a szájat, hanem az orrot is takarja, így onnan sem juthatnak káros anyagok a légzőszervekbe. Lényeges továbbá, hogy megfelelően szellőzzön, könnyen kapjon benne levegőt a viselője. Ha gyakorlott mozdulatokkal, könnyedén és szakszerűen kerül felhelyezésre, a munkavégzés is gördülékenyebb lesz. A munkavállalók nem lesznek azzal elfoglalva, hogy állandóan igazítsák. A megfelelő felhelyezés és a biztonságos használat megtanítására még a munkavégzés megkezdése előtt, a munkavédelmi oktatás keretében érdemes sort keríteni, így a későbbiekben nem szükséges fennakadásokkal számolni a munkában.
A munkavégzés helyétől függően kerül megállapításra, hogy mely munkavédelmi eszközök használata szükséges. Így jól jöhet a pormaszk, a fél vagy a teljes maszk is. Ez utóbbi abban az esetben szükséges, ha mérgező gázok vagy porok vannak jelen a légtérben. Ha gázok és porok is hasonlóan koncentráltak, akkor a kombinált szűrő használata javasolt. Amennyiben pedig nemcsak a légutak, de a bőr is veszélyben van, a védőkesztyűről vagy a komplett védőruháról sem szabad megfeledkezni. A többször használatos pormaszk tisztítása vegyi anyagokkal nem javasolt, helyette alkalmazzunk gyenge mosószereket, majd tiszta vízzel történő öblítést követően szárítsuk tiszta felületen.
A pormaszk az otthoni barkácsolás, lakásfelújítás során is jól jöhet. Hiszen a faforgács, a festékrészecskék, a vakolatdarabok is rendkívül veszélyesek az egészségre. Így érdemes már a munkálatok megkezdése előtt gondoskodni a megfelelő típus beszerzéséről. A legfontosabb mindenekelőtt az egészség. Így az otthoni és a munkahelyi munkavégzés során egyaránt ajánlott és érdemes viselni!